Mátyás, a világ királya

2019-03-13


Honnan jött a Mátyás királyról szóló gyerekdarab ötlete?
Zs. Z.: 
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a mesedarab specialista. A nagysikerű Csipkerózsika, Tündérmese és Sárkánymese előadásunk után egy újabb gyermeknek szóló produkciót készítünk. Természetesen korábbi mesedarabjaink is minden ízükben, tánclépésében magyar anyagból készültek. A Sárkánymesét ugyanolyan nagy szeretettel fogadta a gyermek és a pedagógus közönség, mint korábban a Grimm-mesei alapból készült Csipkerózsikát, örültek, hogy a táncegyüttes egy újabb mesedarabbal állt elő.

Itt van a következő felkérésünk, a Mátyás, a világ királya. Örömmel állunk a feladat elé. Megvan hozzá a szereplőgárdánk, a tudásunk, a gyakorlatunk. Megvannak a szerepeink, belebújunk a király bőrébe, a Mátyás körüli szereplők bőrébe, amit természetesen a mondákon, népmeséken keresztül ebben a világban is nagy örömmel tudunk megmutatni. Az együttesünk repertoárjában megvannak ezek a történelmi képek, akár a Magyar hősök, csaták és szerelmek műsorunkban. Az együttesi repertoárba beleilleszkedik, a táncosok motívikai tudása lehetővé teszi, hogy a gyerekek részére bemutatassunk egy ilyen mesét.
 
A mai gyerekek életét erősen meghatározzák a 21. század technikai vívmányai. Milyen kihívások elé állítja ez a koreográfust egy gyerekdarab elkészítése során? 
Zs. Z.: Amikor az ember hozzálát egy színpadi koreográfia megalkotásához, ismernie kell, milyen dolgok vannak a világban. A hollywoodi filmek befolyásolják a képi világot, annak a tempóját, a gyerekek egyre gyorsabban felfogják azt, amit látnak maguk körül. Ez egy komoly feladat a koreográfusnak, hogy temperamentumosan, tempósan, mindenképpen meseszerűen, akár filmforgatókönyv szerűen kell pergetni a képeket a színpadon. A gyerekeknek hiányzik az a nagyon erős látvány, képi világ, ami a televízióból, videókból ömlik rájuk.
Ön szerint mi a titka egy sikeres gyerekdarabnak? 
Zs. Z.: 
Jó táncosok, jó koreográfia, jó dramaturgia, szép jelmezek, jó zene kell. A gyerekeket a magyar kárpát-medencei néptáncok elvarázsolják és az sokat hallott gyermekmondókákra ráismerve bele tudnak illeszkedni ebbe a történetbe, ami éppen most Mátyás királyra lesz fölfűzve.

Aktuális előadások

Április 12. 19:00

Magyar hősök, csaták és szerelmek

Nemzeti Táncszínház, Millenáris
 

Március 31 15.00

A Tenkes kapitánya

Müpa

További előadások >

 


  

Támogatók
 

Emberi Erőforrások Minisztériuma
 






 

Partnerek
 

 

Elérhetőségek


Cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 29b
Tel.: 06 1 299 8337
E-mail: tancszinhaz(kukac)honvedart.hu

PARTNEREINK

TÁMOGATÓ

FENNTARTÓ

 
       

© 2015 mnte.hu - Minden jog fenntartva! email: tancszinhaz(kukac)honvedart.hu

Designed and created by Adamic