SZÉKELY BÁL

2017-02-04


A Nemzetstratégiai Kutatóintézet immáron negyedik alkalommal rendezi meg a Budapesti Székely Bált, 2017. február 4-én a Várkert Bazárban.
A bált az intézet azzal a remélt céllal indította útjára, hogy a rendezvény sikere és jó hangulata erősítse a nemzeti összetartozás érzését, szilárdítsa a magyar összefogást, fejlessze a Székelyföld és az anyaország kapcsolatát, illetve segítse rászoruló nemzettársainkat.
A korábbi évekhez hasonlóan a bál teljes bevételét –  jótékonysági céllal – négy külhoni magyar közösségnek ajánlják fel: az oklándi unitárius közösségnek, a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás árváinak, a Mária Rádió Erdély Egyesületnek, a Beregszászi Református Gyülekezet fenntartásában álló Pulzus Rádiónak, valamint a Hargita megyei Atyha római katolikus templomának.
 
A bál fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, védnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere.
Az est díszvendége Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
 
Fellép a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Üzenet Székelyföldről című produkciójával. 

Aktuális előadások

augusztus 3. 20:30

KIEGYEZÉS/150

Budavári Palota
 

Augusztus 12. 20:00

A Tenkes kapitánya

Fesztivál Katlan, Tokaj

További előadások >

 


  

Támogatók
 

Emberi Erőforrások Minisztériuma
 






 

Partnerek
 

 

Elérhetőségek


Cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 29b
Tel.: 06 1 299 8337
E-mail: tancszinhaz(kukac)honvedart.hu

PARTNEREINK

TÁMOGATÓ

FENNTARTÓ

 
  

© 2015 mnte.hu - Minden jog fenntartva! email: tancszinhaz(kukac)honvedart.hu

Designed and created by Adamic