Hatalmas siker Keszthelyen és Pécsen.

2018-09-18


Fantasztikus előadásokon van túl a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. Kiegyezés című darabunk a keszthelyi és a pécsi deszkákon is tomboló sikert aratott. A helyi közönség rajongva fogadta történelmi megemlékezésünket.


 
1867-ben kompromisszumok árán - de bízva Magyarország jövőjében - a forradalmat véresen megtorló hatalom és a Deák Ferenc vezette szilárd többségű magyar politikai elit között létrejött a kiegyezés. Az ellentmondásos és sokat vitatott történelmi tények ellenére a kiegyezés soha nem látott gazdasági és kulturális fellendülést hozott Magyarországon, s megkezdődhetett a „boldog békeidők” rövid, ámde feledhetetlen korszaka. 
Népi táncaink és viseleteink gazdagsága, szépsége, hagyományaink sokszínűsége egyre inkább a műveltebb réteg látókörébe került, s maga a parasztság is egyre büszkébben és igényesebben tekintett saját kultúrájára. Valósággal burjánzott a díszítőművészet, színesedtek a viseletek, miközben a különböző nemzetiségek - megtartva saját kultúrájukat - békében megfértek egymás mellett.
150 évvel a kiegyezés után népművészetünk e soha nem látott virágzásának kívánunk emléket állítani, bemutatva a magyar nép és a mellettünk élő nemzetiségek virtuóz táncait, gazdag viseletkultúráját, csodálatos zenei világát és szokásait.
 
Forgatókönyvíró, dramaturg: Vincze Zsuzsa
Zeneszerzők: Rossa László, Szabó Dániel, Szarka Tamás
Zenei szerkesztők: Papp István Gázsa, Szabó Dániel
Látvány: M. Nagy Richárd
Jelmez: Vincze Zsuzsa
Díszlet: Götz Béla
Koreográfusok: a meghívott együttesek koreográfusai, valamint Sánta Gergő,
Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán
 
Táncos asszisztensek: Rab Edina, Tompa Attila, Tókos Attila, Valach Gábor
Közreműködik:
Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara
Hosszúhetényi Népi Együttes és a Zengővárkonyi Népi Együttes és zenekara,
Bagi Muharay Elemér Népi Együttes
Söndörgő Együttes (hangfelvételről)
Színművészek:
Farkas Dénes
Rátóti Zoltán, Oberfrank Pál (hangfelvételről)
 
Rendező, koreográfus:
Zsuráfszky Zoltán
Kossuth-díjas, kiváló művész
 

Aktuális előadások

December 1. 15:00

A Tenkes kapitánya

Müpa
 

December 17 19.00

Téli tánc

Müpa

További előadások >

 


  

Támogatók
 

Emberi Erőforrások Minisztériuma
 






 

Partnerek
 

 

Elérhetőségek


Cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 29b
Tel.: 06 1 299 8337
E-mail: tancszinhaz(kukac)honvedart.hu

PARTNEREINK

TÁMOGATÓ

FENNTARTÓ

 
       

© 2015 mnte.hu - Minden jog fenntartva! email: tancszinhaz(kukac)honvedart.hu

Designed and created by Adamic