Hírek a táncegyüttesről

Köszönet a közönségnek! – tapsvihar a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

2014-03-26

Március 22-én, szombaton télkergető-tavaszköszöntő táncos forgataggal – a Honvéd Táncszínház és Zenekara, a Hegedős Együttes közreműködésével – indult a Budapesti Tavaszi Fesztivál szabadtéri rendezvényeinek sora.

Kitüntetett főmunkatársunk: Vincze Zsuzsa

2014-03-16

Együttesünk művészeti főmunkatársa, ZSURÁFSZKYNÉ VINCZE ZSUZSANNA nemzeti ünnepünk alkalmából a magyar néptáncművészet értékeinek megismertetése érdekében végzett táncművészi, énekesi, forgatókönyvírói és jelmeztervezői munkásságáért, a Honvéd Táncszínház produkcióinak színpadra állításában való alkotó közreműködéséért a MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJÉT vehette át.

Új bemutató a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

2014-03-13

Új bemutatóra készül a Honvéd Táncszínház és Zenekara! A Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Nemzeti Táncszínház és a Honvéd Együttes közös produkciójában Zsuráfszky Zoltán művészeti vezető rendezésében március 24-én 19 órától, a Thália Színházban látható majd a NAPSZÉDÍTŐ/PÁVA-VARIÁCIÓK című új produkciónk.

Csárdás! Veszprémben

2014-02-20

A Honvéd Táncszínház február 27-én a Petőfi Színház Vendégjáték-sorozata keretében Veszprémben lép fel Zsuráfszky Zoltán nagy sikerű koreográfiájával.

Szeptemberi-októberi műsorok

0000-00-00

Megérkezett a legújabb szórólapunk őszi műsorainkkal

Aktuális előadások

Augusztus 19. 19:00

Csíksomlyói passió

Esztergom, Bazilika tér

 

augusztus 21-26.

Kárpátok visszhangja
Erdélyi turné

További előadások >

 


  

Támogatók
 

Emberi Erőforrások Minisztériuma
 






 

Partnerek
 

 

Elérhetőségek


Cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 29b
Tel.: 06 1 299 8337
E-mail: tancszinhaz(kukac)honvedart.hu

PARTNEREINK

TÁMOGATÓ

FENNTARTÓ

 
       

© 2015 mnte.hu - Minden jog fenntartva! email: tancszinhaz(kukac)honvedart.hu

Designed and created by Adamic