CSÍKSOMLYÓI PASSIÓ


A 18. században Csíksomlyón még élő hagyomány volt, hogy évről évre újabb és újabb iskoladrámákat mutattak be. Ezek alapján élesztették föl a helybeliek 1996-ban e színjáték-hagyományt, s az idén, a huszadik évfordulón – mintegy tízéves kihagyás után – ismét sor került egy virágvasárnapi bemutatóra. Ha kimondjuk Csíksomlyó nevét, ma már mégsem elsősorban ez a műfaj jut róla az eszünkbe, hanem annak a zarándoklatnak a helyszíne, ahol pünkösdkor évről évre félmillió ember gyűlik össze a Kárpát-medence minden tájáról, hogy imádkozzanak a Szent Istvántól Szűz Máriának felajánlott országért. És vannak, akik azért jönnek e kegyhelyre, hogy pünkösd vasárnap a felkelő napban megláthassák Babba Máriát, ősvallásunk istenasszonyát.

A Nemzeti Színház produkciójának létrehozása során e hagyomány teljességére támaszkodni kíván. Így arra az 1897-ben megjelentetett kéziratos gyűjteményre is, mely négyfajta passiójáték-típust tartalmazott. Ez képezte Balogh Elemér és Kerényi Imre szövegkönyvének az alapját is, melyből az 1981-es nagysikerű színdarab készült. Az elmúlt 35 év során azonban Kilián István áldozatos munkájának eredményeként napvilágot látott a csíksomlyói passiójátékok teljes szöveganyaga is. Az 1991-től évente megrendezett Nemzetközi Betlehemes Találkozóknak köszönhetően pedig feltárult az a szakrális dramatikus népi játékmód is, mely az iskoladrámák hatására a 18. században alakult ki.  Vállalkozásunknak ez a Csíki-medence székely közösségeiben ma is élő archaikus nyelvezet képezi a bázisát, mely a megszólalás hitelességét és újdonság-értékét is garantálja. De fel fogjuk használni Katona Imre Passió magyar versekben című szövegkönyvét is, melyből Ruszt József 1971-ben rendezett előadást az Egyetemi Színpadon.

Az elmúlt három év során a Nemzeti Színházban már jelen volt a szakrális tematika. Elég, ha csak Tamási Áron Vitéz lélek című drámájára vagy Claudel és Honegger Johanna a máglyán című oratóriumára gondolunk. A népi műveltség színpadi megszólaltatására pedig a szintén Vidnyánszky Attila által rendezett Körhinta a példa, melyben a drámai témához szervesen kapcsolódott az a népzene, néptánc- és hiedelem-anyag, amelyet a társrendező-koreográfus, Zsuráfszky Zoltán irányításával a Magyar Nemzeti Táncegyüttes jelenített meg. Az újragondolt Csíksomlyói passiót hasonló összművészeti produkciónak szánjuk, s ezért be kívánunk vonni olyan neves előadókat, szólistákat is, akik a maguk műfajában hasonló népszerűségre tettek szert, mint az énekes-mesemondó Berecz András.

Előadás szereposztása

Vándor
Mária
Mária Magdolna
Krisztus
Péter apostol
Júdás apostol
Pilátus
Pilátus felesége
Annás főpap
Zsibárus
Jeruzsálemi
Barabás
Tanítvány
Lázár
Pilátus fia
Berecz András m.v.
Tóth Auguszta
Barta Ágnes e.h.
Berettyán Nándor e.h.
Rátóti Zoltán
Rácz József
Olt Tamás
Vas Judit Gigi e.h.
Schnell Ádám
Farkas Dénes
Tóth László
Bordás Roland e.h.
Berettyán Sándor e.h.
Kiss Péter Balázs e.h.
Horváth Mátyás, Fülöp Tamás e.h.



csíksomlyói passió, táncelőadás, mnte

Táncosok

Deus Pater: BENEDEK ATTILA, Halál: BORDÁS BARNABÁS, Hit: KOVÁCS GÁBOR, Szeretet: RAB EDINA, Fájdalom: TÓTH MELÁNIA, Gábriel arkangyal: BARKA DÁVID, Ráfáel arkangyal: TÓKOS ATTILA, Ábrahám: VALACH GÁBOR, Első ördög: FEKETE BENCE, Második ördög: JUHÁSZ SÁNDOR, Ádám: CSICSMANN DÁNIEL, Dávid király: SZEVERÉNYI BARNABÁS, Veronika: OLTÁRCZY MÁRIA, Első katona: HAJDÚ FLÓRIÁN, Második katona: TAKÁCS GÁBOR Erősség: JUHÁSZ BENCE ZSOMBOR, Mértékletesség: PAYER DÓRA, Bölcsesség: KEREPESI ZOLTÁN, Ártatlanság: MOLNÁR SAROLTA, Állhatatosság: SÁNTA-BÍRÓ ANNA, Noé: RENCZ NORBERT
 

Közreműködik a MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES

 
Koreográfus
Díszlettervező
Jelmeztervező
Dramaturg
Néprajzi szakértő, táncdramaturg
Ügyelő
Súgó
Rendezőasszisztens
Rendező
Zsuráfszky Zoltán m.v.
Székely László m.v.
Bianca Imelda Jeremias m.v.
Szász Zsolt, Kulcsár Edit
Zs. Vincze Zsuzsa m.v.     
Lencsés István, Dobos Gábor
Gróf Kati
Herpai Rita
Vidnyánszky Attila
 

Tekintse meg az előadás képgalériáját

Aktuális előadások

Szeptember 24. 19:00

Napszédítő

Müpa
 

Október 18-November 4

Spirit Of Hungary - 1848

Észak-Amerikai turné

További előadások >

 


  

Támogatók
 

Emberi Erőforrások Minisztériuma
 






 

Partnerek
 

 

Elérhetőségek


Cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 29b
Tel.: 06 1 299 8337
E-mail: tancszinhaz(kukac)honvedart.hu

PARTNEREINK

TÁMOGATÓ

FENNTARTÓ

 
  

© 2015 mnte.hu - Minden jog fenntartva! email: tancszinhaz(kukac)honvedart.hu

Designed and created by Adamic